Programok

Szentek és védett pincék Táskán

Öreghegy, Boróca, Aligvárom. Egy-egy nevezetes pincesor Táskán. Ez az egyik állomása a falu turisztikai kínálatának. A falu központjában a Szent Márton templom a kiindulópont, vagy akár látogatópontnak is nevezhető, mert a nemzetközi Szent Márton zarándok útvonal egyik megállója. Mikics Norbert látogatóközpont-vezető éppen egy szombathelyi csoportot fogadott. Helytörténeti bevezető után a horvát hagyományokat tükröző, kézi hímzésű miseruha gyűjtemény is előkerült. - Alkalmazkodunk az igényekhez és több nevezetességet, látnivalót, folklórprogramot adunk - mondta Mikics Norbert. - Legendáját elbeszélve érintjük a Szent-Vendel szobrot, s a nagyberki fehérvízi láp is csalogató a madárvilágával. Mivel természetvédelmi terület, csak előzetes engedéllyel látogatható. A híres táskai pincesorok is megérnek egy sétát. A nádtetős, hangulatos pincéknél borkóstolóval várták a turistákat. Ezúttal Kis-Dörnyei Lajos töltögette szívesen a hegy levét. A falusi vendégszeretetből a jóféle kisüsti pálinka sem maradt ki, ami a gazdák szerint akkor az igazi, ha nem karcolja az ember torkát. Ezen a napon a táskai asszonyok is ízelítőt adtak népdalaikból, s végül pincepörkölttel búcsúztatták a kirándulókat.