Programok - 2010
Falunap Sávolyon …
Ma rendezik meg a Fesztivált Sávolyon. Délben misével kezdődött a rendezvény, majd Bobek József köszöntőjét az ebben az évben alakult Sávolyi Dalkör bemutatkozó műsora követte. A délután és az esete folyamán sorakoznak a programok, de a sport sem marad el. A HKG Bulizenekar retró műsorát a nap sztárvendége követi aki az ismert rapper: LL. Junior. A napot bál zárja ahol a Niagara együttes zenél. Képek!
Nyílt nap a Balatonringen …
Amikor leállt a pálya építése, elindult egy mozgalom a „Balatonring Angyalai” néven. A motorsport szerelmesei, egyszerű állampolgárok, akik nem értettek egyet a döntéssel csatlakoztak egy weboldalon a közösséghez. Ma már több mint hatezren vannak. Az ötszáz jelentkezőt e-mailben megkeresték a szervezők, lehetőséget adva a regisztrációra és egy látogatásra a Balatonringre. Ma, amikor délután kettőkor ott jártam kétszáznál is többen már végig motoroztak a pályán. Az időpontra visszaigazolt jelentkezők közül sokan, nagytávolságból is eljöttek a lehetőségért. Meggyőződésem nem csalódtak. Csalódott legfeljebb én vagyok … Nagy hiba volt a támogatást megvonni a létesítménytől … Bár ahogyan ma hallottam, van előrelépés és néhány héten belül talán új – pozitív – fejleményekről számolhatok be. Képek!