Szeretettel köszöntjük !

Gadány legkorábbi írásos említése az 1193-as évből való. Pusztaként III. Béla adományozta a székesfehérvári János lovagoknak. A neve többféleképpen is előfordul: Gadán, Gadámba, Gadánbu. Az 1300-as években már állt a gótikus temploma. A XVI. század közepén kelt török adólajstromba négy házat írtak össze. Bő száz évvel később I. Lipót jóvoltából Széchenyi György kalocsai érsek tulajdonába került ez a vidék. A Rákóczi-szabadságharc után Széchenyi Zsigmond gróf, évtizeddel később Niczky György lett a birtokosa. A község lélekszáma akkor már meghaladta a 900-at. A község katolikus népiskoláját 1743-ban alapították. A XIX. század elején ismét a Széchenyiek voltak a földesurai. A határában található Léta - ez egy középkori település, amit a múlt századi térkép Létamajorként említ. Az 1880-as évek végén Gadány nagy része leégett. Az I. világháború 150 bevonulója közül kilenc nem tért haza. Akkoriban a 900 lakos 200 portán lakott. Önkéntes tűzoltó-egyesület, tejszövetkezet és leventeegyesület is volt a faluban. A családi gazdaságoknak jelentős volt az állatállománya, a II. világháború azonban erősen megtizedelte. A kisparaszti gazdaságokat 1959-ben a helyi, majd az egyesült szövetkezet váltotta föl. Akkor kezdődött a lakosság ingázása, majd pedig az elvándorlás. A faluban van a megye egyik legrégebbi kőszobra: a 800 éves alkotás Szent Vendelt, az állatok védőszentjét ábrázolja, s évszázadok óta egy földút mellett áll.

Térségi rendezvények 2010 -ben:

Térségi rendezvények 2009-ben:

Kórus Fesztivál Gadányban ... | képek

Kistérségi nyugdíjas Ki-Mit-Tud Gadányban ... | képek

A mesztegnyői kisvasút napja ... | képek

Körbejár a fakanál … Nagyszakácsiban | képek

Területi Tűzoltóverseny ... Nagyszakácsiban| képek

Megyei Vadásznap... Somogyzsitfán| képek

Jó buli volt a KGST ... Marcali| képek

Kistérségi szezonnyitó ... Balatonmáriafürdő | képek | képek

Az Oltáriszentség ünnepe Niklán ...

9. Dunántúli Kórus Találkozó ... Marcali | képek

Tűzoltók Tárcsán Sütő Versenye Vörsön ... | képek | képek | képek

Falunap Mesztegnyőn ... | képek

4. Falunap Táskán ... | képek

Visszafoglalták a Csillagvárat ... Balatonszentgyörgy | képek

Baglas Fesztivál, Kéthelyen ... | képek

Falunap Csömenden ... | képek

Kukoricás Ételek Fesztiválja Gadányban ... | képek

A vízi zene ... Balatonmáriafürdő| képek | képek | képek

XI. Amatőr Művészeti Fesztivál Balatonberény ... | képek | képek

X. Rétes fesztivál Mesztegnyőn ... | képek

Szőkedencsi Falunap ... | képek

V. Eurofolk Fesztivál Marcaliban ... | képek | képek | képek | képek

II. Gördeszkás Találkozó Marcaliban ... | képek

Elkezdődött a verseny Nagyszakácsiban ... | képek

Mézes Nap Niklán ... | képek

2. Liget Fesztivál Sávolyon ... | képek

Jókai Anna Mesztegnyőn ... | képek

Szent István ünnepe Balatonújlakon ... | képek

Szent István ünnepe Balatonberényben ... | képek

Államalapítás ünnepe Balatonmáriafürdőn ... | képek

Falunap Sávolyon ... | képek | képek

Szüreti felvonulás Kéthelyen ... | képek

Keresztúrok Találkozó ... | képek | képek

Történelmi íjászverseny Boronkán ... | képek

Gyümölcsfesztivál Nemesdéden ... | képek

Szüreti felvonulás Balatonberényben ... | képek

Marcali Szüreti Mulatság ... | képek

Marcali vásár ... | képek | képek | képek | képek | képek | képek

Horgászverseny a Pusztakovácsi tónál ... | képek

 
A képek és ismertetők egy része a Marcali Kistérség és az iranymagyarorszag.hu oldalairól származik.