2010. évi rendezvények
Pünkösdi borverseny Balatonberényben …
Hagyományosan Pünkösdkor rendezik meg Balatonberény és Balatonkeresztúr Hegyközség borversenyét. A Dél Nyugat-Balatoni Hegyközséghez tartozó szőlőbirtokok borainak versenyén a Balatonberény Bora címet a Balla és Fiai Pincészet nyerte 2010-ben. Az eredményhirdetést megelőzte a „Gyenes Néptánc Csoport” előadása, valamint két az alkalomhoz illő prózai művet hallhattunk. A díjak átvételét követően megkóstolták a nyertes borokat. Képek!
Kistérségi kulturális bemutató Berényben ...
Balatonberény volt a házigazdája a Dél-Balatoni medence települései kulturális bemutatójának. A helyi csoportokon túl, Balatonmáriafürdő-i, Balatonfenyves-i, Fónyód-i, Balatonlelle-i, Balatonboglár-i, Balatonszetgyörgy-i, nyugdíjasok adtak elő színdarabokat, énekeltek, zenéltek, verset mondtak és táncoltak. A zsúfolásig megtelt nagyteremben nagyszerűen szórakoztak a szép korúak a színvonalas előadásokon. Én csak a program első negyedén tudtam részt venni, de az e-rövid idő alatt is megállapítható volt, mennyire fontos a nyugdíjasok számára, egymás produkciójának megismerése, meghallgatása Képek!
Falunap Balatonberényben ...
A május 1-jei ballagások miatt az idén egy héttel később, május 8-án került sor községünk hagyományos falunapjára. Sajnos délután a felhők esővel fenyegették a résztvevőket, ennek ellenére valamennyi tervezett programot sikerült lebonyolítani. Aki ott volt, láthatóan jól érezte magát. A megszokott sportjátékok mellett a kicsik körében nagy sikert arattak a lovak, amikre fel is kapaszkodhattak, illetve az aszfaltrajzverseny és a falmászás. A nagyok a Nyugdíjasklub, a Búbos Csárda és különböző baráti társaságok finomságait kóstolhatták meg. Természetesen idén is felléptek táncosaink, s a tavaly nagy sikert arató erős emberek szintén megérkeztek. Szerencsére az eső késő délutánig váratott magára, így minden résztvevő egy szórakoztató nap élményeivel gazdagabban térhetett haza. Forrás: balatonberény.hu Képek: Horváth Péter
Hagyományteremtő kistérségi szezonnyitó és búcsú ...
Balatonberény Község Önkormányzata, a Művelődési Ház és Könyvtár, a Balatonberényi Turisztikai Közhasznú Egyesület és a Balatonberényi Nyugdíjas Egyesület szervezésében, vasárnap került sor a hagyományteremtő kistérségi szezonnyitóra és búcsúra. Kora délutántól estig voltam és jobbnál-jobb programokat fotózhattam. Volt kakas szépségverseny, csikós és lovas-íjász bemutató, barátságos labdarugó mérkőzés, és felléptek a környékbeli nyugdíjas egyesületek. Este hét órától a kaposvári Roxinház társulata kápráztatta el a nézőket. Ja és sütött a nap!!! Príma kis falunap volt! (marcaliportal.hu) Képek
