Somogy megye északnyugati csücskében, Keszthelytől, Hévíztől 12-17 kilométerre, Zalakarostól 20 kilométerre található. A községnek átmenő forgalma nincs, ezért ideális pihenőhely az idelátogató turistáknak és üdülővendégeknek. Nemcsak a táj szépsége, a Kis-Balaton madárvilága vonzza a turistákat, hanem az itt található eredeti bútorokkal berendezett tájház, a páratlan Tűzoltó Múzeum és a 200 éves impozáns templom is.
Bővebben...
Vörsöt az égiek is mindig a kegyeibe fogadják, a pénteki zord időjárás után településünk 750. évfordulójának örömére verőfényes napra ébredhettünk. Együtt örült Vörs minden lakója, nyaralója, elszármazott vörsi és turista, természetesen Vörsről a tűzoltóvendégek sem hiányozhattak.
Ősi jelképként lóháton érkezett meg Magyarország és Vörs zászlaja majd Farkas László polgármester megemlékezése végén leleplezte a 750 éves évfordulóra emlékező táblát. A vörsi fiatalok lelkes szereplése könnyet csalt a helyi lakosok szemébe. A képviselő testület megalapította ,,Vörs díszpolgára" címet amelyet elsőként Farkas László polgármesternek, Vörs község fejlődése érdekében végzett több évtizedes kimagasló munkájáért adományozott.
A nap csúcspontjaként színpadra lépett Vastag Csaba az X-faktor győztese, akit a környékről érkező több százas rajongótábor nagy ovációval fogadott és profizmusát bemutatva kizárólag Vörsön egy bátor kaposvári tűzoltóval improvizált somogyi nótát is előadott.
A Kis-Balaton fővárosának nevéhez méltóan fergeteges produkciót nyújtott a Kis-Balaton Táncegyüttes, időnként a nézők folyamatos tapsa adta táncuk alá a ritmust. A mulatozás királya Sláger Tibó is helyet kapott a mai délutánon, műsorát végigropta a lelkes nézősereg.
A fiatalok nagy örömére képviselte magát a kicsit ,,keményebb" műfaj is, a félig vörsi illetőségű Wanted zenekar jóvoltából, akiket csak többszöri ráadás után engedett el a közönség.
Az egész napos vigasságot reggelig tartó tánc mulatság zárta, amelyhez a remek hangulatot az immár nálunk harmadszor fellépő Melinda és a Happy Boys zenekar szolgáltatta. Képek: Farkas Gergely
Amikor koradélután más program miatt elmentem Vörsről, látszott a rendezvényen: hátra van még a java. Estefelé amikor visszamentem a helyzet fokozódott! Parkolni már csak a Templomnál tudtam, a rendezvény a Tűzoltó Múzeum utáni ligetben volt, aki ismeri a települést tudja ez kb. egy kilométer, ezen a szakaszon az út két oldalán egy szabad hely nem volt a kocsi számára. Nagyon sokan mentek el a Tűzoltók Tárcsán Sütő Versenyére, és az Országos Veterán Tűzoltóautók Találkozójára. A vendégek, megnézhették a Marcali Tűzoltók bemutatóját, - a „részeg gazda a szalmakazlat felgyújtja" című produkcióról lemaradtam, de ígértek képeket!- és a kulturális programok szünetében megvették a vásárfiát, és beszélgetve, sörözve töltötték az időt, várták a további programok kezdetét. Este bál zárta a programot! Nagyszerűen sikerült rendezvény volt! Képek!
Szombaton este látványos, zenés műsorral szórakoztatta a lelkes közönséget a Győri Nemzeti Színház és a Fővárosi Operettszínház tagjaiból álló Maya Trió. A művészek immár harmadszor léptek a vörsi színpadra és fergeteges előadásukkal ismét elkápráztatták a végig tapsoló nagyérdeműt. Köszönöm a képeket és az információt: Farkas Gergelynek!
Zsúfolásig megtelt a Vörs -i templom vasárnap délután. A falu utcái megteltek látogatókkal, parkolni szinte lehetetlen volt. A két órakor kezdődő misére csak azok jutottak be akik már legalább egy órával korábban érkeztek. A misét követően a Balaton M.& K. Fúvószenekar,valamint a méltán országos hírű helyi Betlehemes, szórakoztatta a sokaságot. Képek!